Szállás Siófok, szállásfoglalás, programok, látnivalók egy helyen.

útiterveim Belépés
Hétvégére
Következő nyaralásra
Egyszer megnézném

Magyarország » Somogy megye » Siófok  

Siófokról röviden

A „magyar tenger”, vagyis a Balaton déli partján fekvő Siófok - a Balatonpart legnagyobb városként nem véletlen nevezik a Balaton “fővárosának” - nyaranta a déli part egyik legkedveltebb, leglátogatottabb turisztikai célpontja.

A város hangulata, programjai, az aranypart szabad strandja ide vonzza a nyaralni, pihenni vágyó embereket már hosszú idők óta. Neves íróink: Karinthy, Krúdy is szívesen töltötték itt a nyarat. A balatoni kikötők közül a siófoki bonyolítja a legnagyobb hajóforgalmat, sétahajók is indulnak innen.

Siófok központjában magasodik a város egyik jellegzetes épülete az 1912-ben épült, 45 m magas víztorony, melyet  2011-ben felújítottak. A Vasútállomás előtt az 1996-ban létesült Millenium Park tárul elénk a szökőkúttal, a Zuhanyozó nővel és a Zenepavilonnal, melyben Varga Imre szobra található Kálmán Imréről. A park nyugati oldalán található a Napóra és Varga Imre három darabos Mártírok szoborcsoport-töredéke. 
A  Hoch János köz és a Kálmán Imre sétány sarkán található a Kálmán Imre Emlékház, melyben látható a később híressé vált zeneszerző zongorája, számos használati tárgya, eredeti kottái.   
Siófok legnagyobb és legpatinásabb parkja, a 2006-ban az eredeti tervek szerint felújított 4,6 hektáros Jókai park. A helytörténészek szerint, egykor a híres siófoki lóverseny-pálya volt itt található. A park sétány felöli részén található Varga Imre Krúdy szobra, amely interaktív: mellé ülve sokan lefényképeztetik magukat.
Közvetlenül a tó partján terül el a Rózsa-liget, melyben szobor idézi fel a tó első átúszójának, Szekrényessy Kálmánnak az emlékét. A parkban ezen kívül még néhány érdekes szobor található. 

A balatoni kikötők közül a legnagyobb hajóforgalom itt zajlik. A kikötőben megforduló számos hajó között megtalálhatjuk a XIX. század nyolcvanas éveiben épült, felújított Helka és Kelén motoros hajókat, valamint részt vehetünk különféle séta-, zenés-, kirándulóhajó-programokon. A kikötő épülete előtti parkban áll a balatoni gőzhajózás 100., 125. és 150. jubileumára felállított emlékmű.

A siófoki Fő téren és a Szabadság téren gyakran rendeznek fesztiválokat, látványos rendezvényeket, folklór fellépéseket, koncerteket. Az egész Balaton legpezsgősebb éjszakai élete is található, rengeteg vendéglátó egység, szórakozóhely várja az ide látogató turistákat.

Értékelések  Írjon értékelést

A megye további kiemelt ajánlatai

Nézz körül máshol is

 
Ez az oldal cookie-kat használ, hogy biztosítsa a legjobb felhasználói élményt. Rendben